Orosz Annának lakáskiadásból származik havi 180 ezres mellékes jövedelme
A Momentum képviselője most került be a parlamentbe, megnéztük a vagyonnyilatkozatát.
A Momentum képviselője most került be a parlamentbe, megnéztük a vagyonnyilatkozatát.
Több mint kétmilliót fektetett kriptóba – derül ki a vagyonnyilatkozatából.
Illetve van egy nagy értékű lakásbiztosítása is Szabadi Istvánnak.
Megtakarítása nincs, adóssága viszont van a ex-MIÉP-es és exjobbikos Toroczkai Lászlónak, aki a Mi Hazánk politikusaként került be a parlamentbe.
155 ezer forint egy 43 négyzetméteres II. kerületi lakásért szinte baráti ár manapság.
Két háza, egy autója van, megtakarítása nincs, csak egy kevés tartozása Sztojka Attila volt romaügyi kormánybiztosnak, aki fideszes színekben lett parlamenti képviselő.
A Hegyvidék képviselője emellett 650 ezer forintot tart takarékbetétben, derül ki a vagyonnyilatkozatából.
Továbbra is az egyik legnagyobb földesúr az Országgyűlésben, de több mint százmilliós tartozása is van.
Több mint 16 milliónyi megtakarítással bír már az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes, akinek fél évvel ezelőtti vagyonnyilatkozatában még alig hatszázezer forintja volt. A politikus cikkünk meg jelenése után magyarázattal szolgált a jelentős növekedésre.
Ungár Péter alighanem átmásolta új vagyonnyilatkozatába a tavalyi adatokat. Szerinte a devizaszámlája ugyanannyit ér most, mint tavaly.
A külügyminisztérium államtitkárának továbbra is három ingatlan van a nevén, bankszámláján pedig immár 10 millió forint van.
Bedő Dávid is közzétette a vagyonnyilatkozatát.
Az új parlamenti ciklusban ismét Orbán Viktor a miniszterelnök és ismét szinte teljesen üresen adta be a vagyonnyilatkozatát: a kormányfő gyakorlatilag nincstelen.
Emellett egy 250 négyzetméteres II. kerületi ház kilenctizede is az övé.
De tartozása is.
A Mi Hazánk képviselőjének van egy gyümölcsöse, egy kertes háza, egy családi autója és 16 millió forint megtakarítása is – és 30 százalékos tulajdonosa egy veszteséges vállalkozásnak.
Adóssága csak 13 millióval, megtakarítása viszont mintegy 341 millióval csökkent Gyurcsány Ferencnek mindössze fél év alatt, részint azért is, mert a DK elnöke sok pénzt adott kölcsön.
Nyolc év után ismét adott le vagyonnyilatkozatot a fideszes politikus.
Új ingatlant viszont nem vett.
Varga Judit igazságügyi miniszter friss vagyonnyilatkozata szerint semmilyen változás nem történt az elmúlt fél évben: továbbra is jelentős, 100 millió forintot meghaladó összegű bankhitelt törlesztenek a férjével, de nem tudni, mennyi van még belőle hátra.